Botrány a Cardano (ADA) körül
Egy új botrány robbant ki a közösségi médiában a népszerű Cardano (ADA) kriptovalutával kapcsolatban – melyről a CoinMarketCap számolt be.
Az ügy az ADA staking mechanizmus eszközével kapcsolatos, és néhány kripto-kedvelő szerint az egyetlen ok, amiért a token még mindig a kriptovaluta-ranglisták élén áll, az az, hogy a stakelők nem tudják eladni, mert az eszközeik a staking folyamatban vannak zárolva (a Cardano jelenleg a 11. legnagyobb piaci kapitalizációjú kriptovaluta, piaci értéke jelenleg meghaladja a 12 milliárd USD-t, 0,335-ös árfolyam mellett – a szerk.)
Továbbá, szerintük az eszközök októberben szabadulnak fel, és akkor majd kiderül, hogy valóban megtartják-e a Cardano tokent.
Az ilyen állítások nagy vihart kavartak az ADA közösségben, és felkeltették a blokklánc alapítójának, Charles Hoskinsonnak is a figyelmét. Ennek eredményeként kijelentette, hogy a Cardano-val kapcsolatos hazugságok és félretájékoztatások epikus szintet értek el.
A staking nem zárolt, de mégis hazudnak – állítja Hoskinson.
„Miért bízik bárki ezekben az emberekben?” – kérdezte indulatos beszéde végén. Álláspontját sokan támogatták a Cardano közösségén belül, akik az állításokat megalapozatlannak és a projekt hírnevét károsítónak tartják.
Cardano staking
A Cardano (ADA) staking lehetővé teszi az ADA tulajdonosok számára, hogy tokenjeiket egy staking poolba delegálják, így segítve a hálózat biztonságát, és öt naponként jutalmakat szerezzenek. Más rendszerekkel ellentétben a stakelt tokenek nincsenek zárolva, így a felhasználók továbbra is elkölthetik vagy mozgathatják ADA-jukat.
Jelenleg a stakingben lévő Cardano tokenek száma 22,585 milliárd ADA. Egy ADA token ára jelenleg 0,338 USD, ami 7,63 milliárd dollárnyi digitális eszközt jelent. A Cardano piaci kapitalizációja 12,18 milliárd dollár, ami azt jelenti, hogy a kapitalizáció 62,64%-a van stakingben.
A magas staking arány arra utal, hogy sokan hisznek Cardano hosszú távú potenciáljában, és hajlandók tokenjeiket stakingben tartani a potenciális jutalmakért cserébe.