A kriptovaluta piac erősen indította az októbert, hiszen a Bitcoin és az altcoinok többsége már az első napot emelkedéssel zárta. Az erős hónapindítás hatására egyre több befektető számít az előző évekhez hasonló októberi ralija, ezért mindenki a legnagyobb növekedést ígérő token után kutat. Sokan a korai stádiumú projektekben látják a csillagászati nyereségeket, hiszen az alacsony piaci kapitalizációjuk miatt sokkal kevesebb tőkére van szükség az árfolyamuk fellendítéséhez. A bikás hangulatnak köszönhetően pedig nincs hiány a szabad tőkéből.
Jelen cikkünkben olyan korai stádiumú projekteket gyűjtöttünk össze, amelyek innovatív megoldásokon dolgoznak, és véleményünk szerint nagyon jó esélyük van a szárnyalásra. A listán szereplő projektek tokenei jelenleg még megvásárolhatók az előértékesítésükön keresztül, ami azt jelenti, hogy még mindig csatlakozhatsz a projekt legkorábbi befektetői közé.
Tarts velünk, és fedezd fel melyik kripto projektek tokeneivel érdemes készülni az októberi ralira.
Pepenode ($PEPENODE)
A PEPENODE egy új szemszögből próbálja megközelíteni a kriptovaluta bányászatot, mégpedig azzal a céllal, hogy bárki számára hozzáférhetővé tegye. A projekt a célját egy interaktív bányászjáték kifejlesztésével szeretné elérni, amely lehetőséget nyújt a kripto közösség minden tagjának, hogy kipróbálja magát a kriptovaluta bányászat izgalmas világában.
A játék egyedisége abban rejlik, hogy a hagyományos bányászattól eltérően nem igényel költséges bányászgépeket vagy technikai tudást, a bányászjutalmak viszont nem maradnak el. A Pepenode csapata valójában egy virtuális bányászökoszisztémán dolgozik, amely felhasználóbarát opciót kínál a bányászat iránt érdeklődők számára.

A projekt által megálmodott virtuális bányász ökoszisztémában a felhasználók személyre szabott bányászfarmokat hozhatnak létre. Ehhez bányász csomópontokat kell vásárolniuk, amelyeket PEPENODE tokenekkel tudnak megvásárolni. A létrehozott bányászrendszerek a projekt elindítása után Pepe és Fartcoin formájában bányászjutalmat termelnek a felhasználóknak, csakúgy, mint más kriptovaluták bányászása esetén.
A Pepenode bányászjátékának népszerűségét kiválóan példázza, hogy a PEPENODE előértékesítése már több, mint 1,5 millió dollárt gyűjtött össze. Ha te is szeretnéd próbára tenni bányásztudásod a Pepenode játékával, látogasd meg a projekt hivatalos oldalát, és vásárolj PEPENODE tokeneket még ma!
Bitcoin Hyper ($HYPER)
A Bitcoin Hyper a Pepenode-hoz hasonlóan szintén egy rendkívül innovatív megoldással rukkolt elő. Ez a projekt azonban egy sokkal komolyabb célt szeretne megvalósítani, ami nem más, mint a Bitcoin alkalmazási területeinek bővítése. A célja megvalósítása érdekében a Bitcoin Hyper egy olyan 2. rétegű blokkláncon dolgozik, amely ötvözné a Solana gyorsaságát és programozhatóságát a Bitcoin által kínált magas szintű biztonsággal.
A Hyper megoldásához a felhasználók úgy tudnak majd csatlakozni, hogy átutalják Bitcoinjaikat egy kijelölt tárcacímre. Az átutalást hitelesítése után egy SVM okos szerződés automatikusan leköti az átutalt BTC-t a Bitcoin blokkláncán, majd 1:1 arányban csomagolt BTC-t bocsát ki a Hyper 2. rétegű láncán. Miután a BTC átkerül a Bitcoin Hyper 2. rétegű blokkláncára, a felhasználók gyors és közel díjmentes tranzakciókat végezhetnek, ráadásul a Solana Virtual Machine integrálásának köszönhetően egyéb alkalmazási területek is elérhetővé válnak. A projekt fehér könyvében többek között olyan területekről olvashatunk, mint a staking, dAppok, DeFi eszközök és blokklánc-alapú játékok fejlesztése és hasonlók.
A Bitcoin Hyper technológiájában rejlő lehetőségeket sokan felismerték, hiszen a projekt előértékesítése rohamosan közelít a 20 millió dolláros mérföldkő felé.
Best Wallet Token ($BEST)
A kriptotárcák natív tokenei mindig is a legjobb kripto befektetések közé tartoztak. Ez fokozottan igaz a Best Wallet tokenére, hiszen a piacon elérhető egyik legjobb Web3 tárcáról van szó. A tárca napról napra nagyobb népszerűségnek örvend a kripto birtokosok körében, és ennek több oka is van. Az első az, hogy a Best Wallet a nem letétkezelői kriptotárcák táborába tartozik, így a tárca tulajdonosán kívül senki sem tud hozzáférni a felhasználó privát kulcsaihoz, még a Best Wallet sem. Ez kimondottan magas szintű biztonságot kínál, és szinte lehetetlenné teszi a tárca feltörését.

A Best Wallet előnyei közül továbbá kiemelnénk a felhasználóbarát portfóliókezelést és a többláncos kompatibilitást. Ez a Web3 tárca több, mint 60 blokklánccal kompatibilis, valamint 330 külső DEX-hez és 30 láncok közötti hídhoz nyújt hozzáférést. Mindezt annak érdekében, hogy a felhasználói mindig a lehető legjobb árfolyamokon tudjanak tokeneket váltani.
A tárca által kínált funkcióknak és biztonságnak köszönhetően a natív $BEST tokenének előértékesítése már több, mint 16 millió dollárt gyűjtött.
Látogasd meg a Best Wallet oldalát
SUBBD Token ($SUBBD)
A SUBBD Token ($SUBBD) az AI-alapú tartalomgyártás piacán szeretne nagyot robbantani egy olyan platform kifejlesztésével, amely képes lesz sokkal hatékonyabbá tenni a tartalomkészítést és a követőkkel való kommunikációt. A projekt ezt olyan eszközökkel szeretné elérni, mint az AI-alapú hangutánzó, személyes asszisztens, képkészítő eszköz és az influenszer generátor.
A projektben rejlő lehetőségeket sokan már az előértékesítés szakaszában felismerték, ugyanis a SUBBD mögött már több, mint 2.000 elismert influenszer áll, akik 250 milliós követőtábort hozhatnak a platformra.
A SUBBD vásárlás azonban nem csupán a token lehetséges áremelkedése miatt lehet kiváló befektetés. A tokenek birtoklása hozzáférést nyújt majd prémium tartalmakhoz, ráadásul a tokenbirtokosok kedvezményben részesülnek a kedvenc tartalomkészítőik csatornáira való előfizetés során. Az említettek alapján nem meglepő, hogy számos elemző szerint a SUBBD hatalmas emelkedésen mehet keresztül a tőzsdére kerülése után. A $SUBBD token előértékesítése eddig több, mint 1,2 millió dollárt gyűjtött össze, a tokeneket pedig jelenleg 0,056575 dolláros áron vásárolhatod meg a SUBBD hivatalos oldalán.
Ezek is érdekelhetnek:











