A tapasztalt kriptovaluta befektetők jól tudják, hogy általában nem a több milliárdos piaci kapitalizációval rendelkező kriptók hozzák a legnagyobb nyereségeket. Bár a Bitcoin és az altcoinok olykor hatalmas ralikra képesek, az esetükben ez legfeljebb 100-200%-os áremelkedést jelent. A legjobb mém érmék ezzel szemben akár 10 vagy 100-szoros megtérülést hozhatnak a korai befektetők számára.
A kérdés csupán az, hogy melyik mém érme a legesélyesebb egy 100x-es ralira? A Dogecoin a 28 milliárdos piaci kapitalizációja miatt már nehezen tud olyan ralit produkálni, mint 2021-ben, amikor az ára több, mint 200-szorosára emelkedett. Ugyanez elmondható a 100 legnagyobb kriptovaluta közé tartozó mém érmékről is, mint például a Pepe, a Shiba Inu és a Bonk.
Sajnos nem sok kripto kereskedő mondhatja el, hogy sikeresen meglovagolta az említett mém érmék raliját. Ez viszont nem jelenti az, hogy le kell mondaniuk a sorsfordító nyereségekről. A mém érmék piacán egy kis kutatómunkával még mindig lehet találni olyan tokeneket, amelyeknek jó esélyük van megismételni az elődeik bikafutamait. Sokak szerint a Maxi Doge ($MAXI) határozottan ebbe a kategóriába sorolható, hiszen a projekt már közel 4 millió dollárt gyűjtött össze, és 2025 egyik legjobb mém érme befektetésének ígérkezik.
A medvés piacviszonyok a Dogecoint sem kímélték
Bár a Dogecoin május és október között egy emelkedő csatornánk belül mozgott, számos más kriptovalutához hasonlóan a DOGE számításait is keresztülhúzta az október 10-ei zuhanás. A DOGE az említett napot 22%-os csökkenéssel zárta, ráadásul a pánik csúcspontján az ára rövid időre 0,1 dollár alá esett. A mém érmék királya azóta egy igen szűk tartományon belül mozgott, pontosabban 0,18 és 0,21 dollár között.
Mivel jelenleg az egész kriptovaluta piacon medvés hangulat uralkodik, sok kereskedőben merül fel a kérdés, hogy mikor várható egy újabb DOGE rali? Bár a kérdésre nehéz pontos választ adni, van néhány jel, amely alátámasztja a Dogecoin pozitív kilátásait.

Egyik ezek közül például a Dogecoin hálózata, amely az árfolyam visszaesése ellenére továbbra is rendkívül aktív. A Tokenterminal adatai szerint a havi aktív DOGE tárcacímek száma 218 millióra emelkedett, ami fokozott aktivitásra utal. Hasonlóan pozitív előjel, hogy az elemzők szerint az év végéig egy újabb DOGE ETF kerülhet piacra, ami új befektetőket vonzhat a mém érméhez. Az intézményi befektetők érdeklődése napról napra fokozódik, amióta szeptember végén a 21Shares Spot Dogecoin ETF (TDOG) megjelent a DTCC „Aktív és indítás előtt álló” ETF listáján. Ha az ETF megkapja a jóváhagyást, az hatalmas vásárlási hullámot indíthat az intézményi befektetők jóvoltából, és jó eséllyel szárnyalásnak indíthatja a DOGE árfolyamát.
A Dogecoin potenciális ralijait azonban nagymértékben befolyásolja a kriptovaluta piacon uralkodó hangulat. Ha a piac tovább folytatja a csökkenést, akkor valószínűleg még egy új DOGE ETF sem lesz képes jelentősebb áremelkedést indítani. A Maxi Doge natív $MAXI tokenére ezzel szemben nincsenek hatással az aktuális piacviszonyok, hiszen a token egyelőre csak az előértékesítésén keresztül vásárolható, és az ára minden szakaszban emelkedik.
A Maxi Doge tökéletes befektetés lehet a Dogecoin következő ralijára
A kutyás mém érmék jelenleg egy igen nehéz időszakon mennek keresztül. A Bitcointól szinte egész októberben oldalazó ármozgásokat láthattuk, és amint azt már megszokhattuk, a példáját az egész kriptovaluta piac követte. A Maxi Doge azonban ennek ellenére képes volt közel 4 millió dollárt összegyűjteni, ráadásul hétről hétre növekszik a népszerűsége.

A projekt népszerűsége persze nem véletlen, hiszen a pozitív kilátásait több tényező is alátámasztja, mint például az alábbiak:
- Dogecoin által inspirált mém érme – A Maxi Doge mondhatni a Dogecoin fiatalosabb és energikusabb változata, ezért kiváló opció lehet azoknak a befektetőknek, akik egy Dogecoinhoz hasonló mém érmével szeretnék diverzifikálni portfóliójukat.
- A mém érme kereskedés kultúrájának tökéletes képviselője – A projekt elsődleges célközönsége azok a mém érme kereskedők, akik csillagászati nyereségekre vágynak és még az 1000x-es tőkeáttételtől sem riadnak vissza. Ez jelentősen hozzájárulhat a token jövőbeli áremelkedéséhez, ugyanis pontosan az ilyen kereskedők tudják elindítani a legnagyobb ralikat.
- Őszinte hozzáállás – A Maxi Doge nem kínál forradalmi alkalmazási területet és nem próbálja meggyőzni befektetőit, hogy világmegváltó technológiát fejleszt. A projekt tisztában van vele, hogy a tokennek milyen szerepet kell betöltenie a kriptovaluta piacon. A Maxi Doge egyszerűen egy olyan tokent szeretne kínálni a befektetői számára, amely a bikás hangulatával esélyt kínál a hatalmas nyereségekre.
- Az előértékesítés sikere és pozitív értékelések – A Maxi Doge előértékesítése 3 hónap alatt közel 4 millió dollárt gyűjtött össze, ami óriási sikernek számít. Ez persze nem meglepő, hiszen a projekt egyediségéről és a benne rejlő lehetőségekről olyan ismert híroldalak is beszámoltak, mint a NewsBTC és Cryptonews.
Ha tehát egy kutyás mém érmével szeretnéd bővíteni a portfóliód a következő bikafutam előtt, akkor jelenleg a Maxi Doge az egyik legjobb opció. A $MAXI tokent jelenleg 0,0002655 dolláros áron megvásárolhatod az előértékesítés hivatalos oldalán.
Ezek is érdekelhetnek:
- Vonz az online póker? Kezdd a póker szabályok megismerésével
- Közelednek az XRP ETF-ek, az AgoraLend pedig nagyot robbanthat a DeFi piacon
- A legjobb kriptovaluták 2025-re – Ezek most a TOP kriptók
A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a KriptoTárca szerkesztősége semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen! A kriptovaluta vásárlás kockázata és volatilitása kiemelkedően magas.











